2009. október 30., péntek

Navigáció GPS nélkül, mobiltelefon segítségével - Google Maps Navigation

A Google Maps Navigation az Android 2.0 verzióján fut. Egyelőre még nincs egy mobiltelefon sem ami piacon lenne ezzel a változattal, de már nem kell sok neikik - így pl. a hamarosan megjelenő Motorola Droid már ezzel az operációs rendszerrel működik majd.
  • A Google Maps Navigation nem a GPS navigáció esetében használt műholdas jelek, hanem más, internetet használó eszközök, állomások földrajzi helyzetéhez igazítja magát, vagyis nem egy klasszikus értelemben vett GPS mobiltelefon.
  • A forgalmi adatokat több forrásból szerzik be, ezek körébe tartozhatnak más Google Maps navigációt használó telefonok is.
  • A szolgáltatás ingyenes -elméletileg, hiszen az adatátvitel költségeit mindenképpen állnunk kell a szolgáltató felé.
  • A szolgáltatás állítólag annyira pontos helymeghatározást tesz lehetővé, hogy akár az autós GPS navigáció funkcióban is használható lesz.
  • A hangirányítás egyelőre angolul működik csak rajtuk ezeken az eszközökön.
  • A Google Maps Navigation akkor is képes navigációra, ha esetleg olyan helyre érkeznénk, ahol nincs vétel.


Forrás:
Google Maps Navigation: A Free, Ass-Kicking, Turn-by-Turn Mobile App

Kapcsolódó cikkek:

GPS, PDA, PNA, TMC - tisztázzuk az alapokat!

2009. szeptember 20., vasárnap

Rajzoljunk GPS nyomkövetővel

Mármár művészeti ággá változik a GPS nyomkövető segítségével történő rajzolás. Ugyana avonalak kicsit girbegurbák, mégis, az elékszült képek legalább mosolyt csalnak az arcunkra. AZ egyik ilyen kezdeményezés egy kutyus nyakára szerelt GPS adóval készült rajz rögzítése volt, és meglepő módon egy kutyafejet rajzolt vele az eb.
A képen látható hajócskát is ezzel a technikával készítették. Az utcákon barangolva egy kerékpárral, GPS jeladó segítségével rögzítették a jeleket.
A rajzok úgy készülnek, hogy egy ilyen GPS logger jellegű szerkezettel folyamatosan rögzítjük az általunk bejárt útvonalat. Íme a térképen ugyanaz a hajó.
Kapcsolódó cikkek: onefloorup.com, gpsobsessed.com



2009. szeptember 17., csütörtök

Archos GPS - több, mint multimédiás eszköz

Az Apple ugyan mindig megpróbál első lenni az érintőképernyő, és a multimédiás fejlesztések terén, de van olyan amikor lekörözik. Egy francia cég, az Archos ugyanis rendre olyan eszközöket dob piacra, amelyek valamilyen szempontból megelőzik az iPhone-t, és az iPod-ot. Az Archos legújabb modellje az ötös számot kapta, és minden jóval rendelkezik: Wifi, e-mail kliens, webböngésző, videó lejátszó és felvevő. Ami miatt ide került, az pedig a teljes értékű GPS vevő, hiszen az Archos Internet Tablet ebben is jeleskedik. A készüléknek egyébként 4,8 inches kijelzője van, és 400-500 dollár körüli ára van.

Kapcsolódó cikkek: gps.about.com



2009. szeptember 3., csütörtök

Top tíz GPS 2009. augusztusában

Csak egy gyors összesítés az idei augusztus legkeresettebb GPS navigációs készülékeiről. Igazából akár elmúlt negyedévet is írhattam volna, hiszen szinte egyáltalán nem volt változás ebben a tekintetben. Az árak sokfélék, az a pár tízezres navigációtól az ötszámjegyűig minden szerepel a felsorolásban. Íme a lista:

Top tíz autós GPS

  1. Garmin nuvi 255W
  2. Garmin nuvi 1690T
  3. Garmin nuvi 260W
  4. Garmin nuvi 885T
  5. Garmin nuvi 255W
  6. Garmin nuvi 755T
  7. Garmin nuvi 775T
  8. Garmin nuvi 855
  9. Garmin nuvi 765T
  10. TomTom GO 730

2009. augusztus 27., csütörtök

GPS logger - a GPS technika egy újabb perspektívája

A GPS logger egy olyan készülék, amely arra való, hogy a nyaralás alatt elkészült fényképek helyszínét ne csak a viselt ruha, vagy a képen szereplő élőlények alapján lehessen azonosítani. Ez a technológia annak ellenére, hogy nagyon egyszerű, nálunk ma még egyáltalán nem elterjedt. Pedig a problémával biztosan mindenki találkozott már, és az i-gotU GPS logger ára mindössze 8-10 000 Ft. A fényképezőgépek által használt képformátumok tartalmaznak bizonyos információkat, amelyek a készítés helyét is tartalmazhatják. Ezek a címkék, az úgynevezett geotag-ek gyakorlatilag probléma nélkül elhelyezhetők minden kép "alatt". Az i-gotU apró doboz, ami az elkészült képek mellé menti ezeket a geocímkéket. A készülék akkumulátora napokig bírj, így nem lesz rá gondunk egy hosszabb kirándulás esetén sem.Kapcsolódó cikkek: gadgetlite.com, digitalreviews.net

2009. augusztus 26., szerda

Magellan Road Mate 1700 - a méret a lényeg

A Magellán, mint GPS márkanév valószínűleg még nem mond sokat, ez hamarosan meg fog változni. A cég legújabb GPS navigációja, a RoadMate 1700 ugyanis méltó az érdeklődésünkre. A készülék 7 inch képátlójú kijelzőjével, a legnagyobb a piaci vetélytársak között, bár arányai kicsit szokatlanok. Teljes Amerika térkép található az első kiadásban, nemcsak POI-kkal, hanem még szállás és kirándulás útiterv javaslatokkal is. Természetesen bővíthető memóriával, és multimédiás funkciókkal érkezik. A Magellán Road Mate 1700 ára vélhetően 50-60 000 Ft körül lesz a szeptemberi piacra kerüléskor.

Forrás: engadget

2009. augusztus 25., kedd

Két új Garmin Nüvi GPS

Nagy a mozgolódás a Garmin háza táján, hiszen nem a Nüvi 1690 lesz az egyetlen most kijövő GPS navigáció. A Garmin Nüvi 1820 hatalmas 4,8 inches kijelzőjével, wifi kapcsolattal, és beépített böngészőjével tarol majd, a Nüvi 1860 pedig fejlett Mp3 és Geotagging alkalmazásával, valamint kamerájával jár a majdani vásárlók kedvében. Mindegyik PNA ára 500 dollár körül várható, de mindenképpen érdemes alapos árösszehasonlítás után vásárolni. Nem kizárt, hogy ezek a GPS navigációk igazi házikedvenccé válnak majd, melyek nem csak az autóban kerülnek elő.



2009. augusztus 19., szerda

Garmin Nüvi 1690 GPS

A Garmin Nüvi 1690 GPS navigáció mostanában jelent meg a GPS blogokon és hírportálokon, de sajnos még nem sokat tudunk róla. Mindössze annyit, hogy a keresés a Google Local szolgáltatás segítségével történik majd, a kütyü "nüinfo" szolgálattal működik, a készülékbe integrált modem is kerül. Tudjuk még, hogy Bluetooth kapcsolati lehetőség is található a Garmin Nüvi 1690-ben, és kijelzi a GPS készülék hőmérsékletét, és várhatóan szeptembertől lesz majd kapható. Sajnos azt nem tudjuk biztosan, hogy pl. TMC vevő lesz-e benne, de figyelembe véve a GPS trendeket, illetve a készüléket övező érdeklődést talán nem olyan merész tipp az igen. A készülék multimégiás funkcióiról sincs pontos információ, de az biztos, hogy valamilyen formában szórakoztatásra is alkalmas lesz majd a Garmin Nüvi 1690 GPS készülék.

Kapcsolódó cikkek: gizmodo, reviews.cnet

2009. augusztus 13., csütörtök

TomTom GO 730 GPS navigáció - IQ Route

A TomTom GO 730 GPS navigáció számos olyan funkcióval rendelkezik, mely kényelmessé és kellemessé teszi a használatát. Na persze azért kávét nem fog nekünk főzni, de 400 MHz-es processzora és magas érzékenységű GPS jelvevője megbízható működést garantál. A multimédiás képességeket FM rádió színesíti, és természetesen Bluetooth kapcsolatra is alkalmas. Az akkumulátor öt óra folyamatos működést biztosít. Mikrofon és hangszóró található benne, mely a mobiltelefon kihangosításához is használható. De mindezek mellett a TomTom GO 730 GPS navigáció egyik legnagyobb előnye az IQ Route útvonaltervezés. Az alkalmazás lényege, hogy különböző átlagsebességek, az út mérete és egyéb hasonló adatok alapján kiszámolja a legoptimálisabb utat a számunkra. A TomTom Go 730 GPS navigáció egyetlen ám annál komolyabb hátránya, hogy a rendszer kizárólag hideg indításra képes, ennek köszönhetően 5 hosszú percbe is beletelhet, mire magára talál. Kapcsolódó cikkek: gpstracklog, cnet.com.au

2009. augusztus 12., szerda

Formatervezett GPS navigátor

Az Art Lebedev stúdió olyan GPS készüléket alkotott, amely nem elsősorban tudásával, hanem sokkal inkább rendhagyó külsejével, mondhatjuk, hogy szépségével hódít. A GPS kecses, kerek, és többféle színben kapható. Természetesen érintőképernyős, és minden olyan funkcióval rendelkezik, amivel hagyományos társai. USB kábel, Micro SD memóriakártya foglalat, és szivargyújtó-töltő is hozzá tartozik. Kapcsolódó hírek: gizmodo, engadget

2009. augusztus 10., hétfő

Női GPS navigáció érkezik Fehér Gyöngy néven

Bár magyarul nem hangzik annyira vadregényesen a White Pearl, a Tomtom nők, sőt hölgyek számára készített GPS navigációja minden bizonnyal hódítani fog a megcélzott vásárlók körében. A készüléknek elsősorban a külseje kelti fel figyelmünket, hiszen nemcsak világos (vajszínű, vagy mi), de egy leveles-indás díszítés is burjánzik rajta, mely a készülék bekapcsolásakor a kijelzőn folytatódik. (Kinek jutott eszébe a Magyar népmesék főcíme?) A készülék belseje is igazodik a női szívek vágyaihoz (persze ne szakadjunk itt el a sztereotípiáktól), és a POI-k között vásárláshoz, nézelődéshez, divatos öltözködéshez kapcsolódó információkat találunk. A Tomtom szoftvere persze számos urak számára is hasznos fejlesztést is tartalmaz, ilyen a térkép javíthatósága, vagy a sávok közötti navigáció. A navigáció ára 66 000 Ft környékén mozog

2009. augusztus 7., péntek

Hogyan telepítsük manuálisan a Garmin GPS térképfrissítését?

A mai cikk kifejezetten oktató, népnevelő jellegű, egy egyszerű megoldást kínál a Garmin GPS-ek térképfrissítésére. Bárki, aki telepített már letöltött Garmin térképet, az tudja, hogy a legidegesítőbb és leginkább problémás rész a 2 GB-os frissítő file. Ha a Garmin utasításait követed, és duplán kattintasz a file-ra, akkor akár 15-20 percet is várhatsz, mire a számítógéped megnyitja a file-t. Ráadásul semmilyen állapotjelző nem mutatja, hogy hol is tart a folyamat. A legtöbb felhasználó egyszerűen feladja, és úgy hagyja a térképet, ahogy van. Ennél jobb megoldás is van. Íme. A programot ne azonnal telepíteni akard, hanem töltsd le. Ha már letöltötted a mappát, egy alkalmazással csomagold ki (pl. Winzip) a garmin_rmu kezdetű file-t. Itt már látod, hol tart a folyamat. Ha megvan, nyisd meg a kicsomagolt mappát, és indítsd el a Setup.exe file-t. Ezután már fut a Garmin saját telepítője, ami elég egyértelmű.

2009. augusztus 6., csütörtök

TomTom GPS Apple iPhone-ra

Megszokjuk lassan, hogy nem feltétlenül kell PNA-t vásárolnunk, ha GPS navigációra szeretnénk szert tenni, sok mobiltelefon tartalmazza ma már ennek a lehetőségét. Most egy ilyen alkalmazásról szeretnék szólni, nevezetesen a TomTom egyik iPhone-ra kiadott szettjéről. Azért használtam a szett szót, mert nemcsak a program tartozik a csomagba, hanem pl az ablakra szerelhető tartó is. Többet nem is mondanék róla, beszéljenek a képek:



Kapcsolódó információk: blogs.totalpda.co.uk

2009. augusztus 5., szerda

Angoltanár a GPS-ben

Találkoztunk már számtalan távol-keleti csodával a GPS navigációk terén, amelyek gyakorlatilag mindenre képesek. Még angolul tanítani is. Nem tévedés, valóban így van, angol tanulásra is használható a FineDrive X700. A GPS készülék kifejezetten olyan szoftver kapott, mely az autóban töltött üres órákban tud minket angolul okítani. A készülék hangfelismerő funkciót is tartalmaz. A készülék IQ special megnevezéssel érkezik - sajnos még nem hozzánk. Az oktatás mellett szórakoztatásra is alkalmas, multimédiás funkciói is igen fejlettek.

2009. augusztus 4., kedd

Garmin Eco Route GPS fejlesztés

A Garmin bemutatott egy olyan fejlesztést, ami minden bizonnyal ige hamar elterjed majd a GPS világban. Úgy nevezték el, hogy Eco Route. A fejlesztés lényege, hogy a GPS navigáció nemcsak az idővel, hanem a felhasznált üzemanyaggal is képes gazdálkodni. A fejlesztés működik, és lenyűgöző. Ha a kevesebb üzemanyag funkciót választjuk, a vezetési hatékonyságunk és stílusunk alapján számol költséget, vagyis megmondja, mennyi üzemanyagot fogunk elhasználni az út során. Ez alapján természetesen tud nekünk olyan utakat is keresni, ahol az utak minősége, forgalma alapján átszámolja az útitervet, és gazdaságosabb irányt keres nekünk. Hm. Nem rossz. Reméljük, hamarosan a többi GPS gyártónál is megtalálható lesz, nemcsak a Garmin GPS-ekben.

Kapcsolódó oldalak: garmin, greenhybrid

2009. július 31., péntek

Garmin Nüvi 1390T GPS navigáció

A Garmin egyik új készüléke a Garmin Nuvi 1390T, amely a Garmin új generációs GPS navigációs készülékei közé tartozik. A navigáció 25 százalékkal kisebb, mint társai - illetve ennyivel keskenyebb náluk - de ezen kívül számtalan újítást is tartalmaz, amelyek igen kívánatossá teszik. A GPS nemcsak autósok, hanem gyalogosok számára is hasznos lehet, erre jöttek rá a Garmin tervezői, és ellátták az 1390T-t néhány gyalogosbarát újítással. Természetesen tartalmaz real-time navigációs lehetőséget is, és TMC figyelést is - havidíj nélkül. Kiválaszthatjuk hogy gyorsan, vagy gazdaságosan szeretnénk megérkezni, és bluetooth kapcsolattal szinkronizálhatjuk a kütyüt a mobilunkkal. Mindennek persze ára is van, 400 dollár körüli áron kerül a boltok polcaira.
Kapcsolódó cikkek: hubpages, cargpsreviews, gpsmagazine

2009. július 30., csütörtök

Garmin Nüvifon - GPS+telefon

Hosszas szerencsétlenkedés után végre úgy tűnik, hogy megjelenik a piacon a Garmin és az Asus közös GPS-mobiltelefon masinája, igaz, egyenlőre még csak a távol-keleten. A telefon android operációs rendszerrel működik, és állítólag épp ez okozta a problémát, A két egyébként nem éppen mobiltelefonra specializálódott gyártó ugyanis azt nyilatkozta, hogy az operációs rendszerrel gyűlt meg a bajuk, ezért késett ennyit a telefon.

Kapcsolódó linkek: gizmodo, siftwire, mobiltippek.wordpress

2009. július 29., szerda

Mio Moov M300 és M400 PNA-k

A Mio két új GPS navigációs készüléket mutatott be M300 és M400 néven. Az M300 a kisebb, egyszerűbb darab, kijelzője 3,5 coll, és 320×240pixel. 100 dolláros ára tartalmaz egy Franciaország térképet. A GPS készülék jelzi a radarokat is egy évi frissítési lehetőséggel. Az M400 kijelzője 4.3 inch, és 480 x 272 pixel, és Európa 23 államának térképét tartalmazza. Mindkét készülék az úgynevezett Local Mio szolgáltatással érkezik, amely lehetővé teszi a szinkronizálást a számítógépünkkel boltok, POI-k, és telefonszámok terén is. Az M400 a NavPixfotó navigációs rendszert is tartalmazza, amellyel a Geotagging szolgáltatást vehetjük igénybe.
Kapcsolódó cikkek: gpsnews.org,syngadget.com, gpsblah.com

2009. július 27., hétfő

GPS messenger a színen

Azt szoktuk meg, hogy a GPS fogadja az adatokat a műholdtól, és ez alapján segít nekünk eligazodni a világban. A SPOT GPS messenger segítségével azonban nemcsak fogadni tudjuk ezeket a jeleket, hanem mi magunk továbbíthatjuk is őket. Így a SPOT messenger segítségével megoszthatjuk a helyzetünket a családunkkal, barátainkkal - most már akár Facebook-on is - vagy akár segítséget is hívhatunk - legalábbis Amerikában, a 911 segítségével. A GPS készülék ugyan semmiféle kijelzővel nem rendelkezik, és, mint ilyen nekünk nem fog információt adni a helyzetünkről, de legalább haza tudunk küldeni egy életjelet, ha épp a Himalája hátán kaptatunk felfelé. A GPS messenger, tehát nem, vagy PNA, nem tudunk vele telefonálni, vagy SMS-t küldeni.

Kapcsolódó cikkek: techfresh.net, ubergizmo, advrider

2009. július 24., péntek

GPS extra

A GPS ma már számtalan dolgot tud, amit nem is várnánk tőle amellett, hogy a navigációval azért még vannak gondjai. A TMC vevő kifejezetten hasznos lehet egy városi forgalomban, de ha az ország útjait rójuk, felesleges. Ha az utazások között hosszabb időt töltünk a kocsiban várakozva, jól jöhet egy videók lejátszására is alkalmas GPS navigáció, de egyébként nem valószínű, hogy használni fogjuk ezta funkciót. Ugyanaez igaz a TXT, és zene formátumok lejátszására is. Hiszen az autó saját hangszórói általában jobban szólnak, mint egy tízcentis kütyü, és ma már a legtöbb magnó felismeri az Mp3 formátumot.A bluetooth kihangosító funkció már hasznosabb lehet, bár az is igaz, hogy a telefon és a GPS közötti együttműködés ritkán problémamentes. Mielőtt kiválasztunk egy GPS készüléket, gondoljuk végig, hogy mik lesznek azok a funkciók, amiket használni fogunk benne, és ne vegyük meg csak azért a drágább GPS készüléket, mert többet tud, vagy mert mások azt mondták, hogy az jó.


Kapcsolódó cikkek: reviews.cnet.com, garmin.com, thegpsguide

2009. július 22., szerda

Wayteq x820 GPS navigáció

A PNA-k közül az egyik legsikelültebb darab a Wayteq x820, legalábbis, ha a külalakját nézzük. Nem olyan, mint egy féltégla, sokkal kerekebb, kecsesebb. A kijelző 4.3 colos, se nem nagy, se nem kicsi. Memóriakártya nem kell bele, mivel saját memóriája 2GB, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem is lehet beletenni. Micro SD kártyával bővíthető. A Waypeq x820 BT bluetooth antennát is tartalmaz, de a sima x820-as modell nem. Szerintem lényegtelen, hogy van-e benne, nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor nem a telefonomat párosítom össze a bluetooth fülessel, hanem a GPS-t. Városi közlekedésre is alkalmassá tehető a kütyü. Ugyan magától nem képes fogni a TMC jeleket, de alkalmas az antenna befogadására. Ha multimédiás eszközként is szeretnénk használni, akkor jó, ha tudjuk, hogy az ismertebb formátumokat mind lejátssza. Zene, videó és fénykép mellett akár TXT formátumú könyveket is megjelenít.Mini USB-n tölthetjük rá az információkat.

Kapcsolódó cikkek: pdadb.net, wayteq.com

2009. július 21., kedd

Pár dolog, ami jól jöhet egy GPS-ben

Összeszednék most pár dolgot, ami mindenképpen hasznos lesz egy GPS navigációs készülékben.

1. TMC- elsősorban a városi autósoknak lenne fontos, hogy figyelmeztesse őket valaki a dugókra, és esetleg elkerülő utakat is javasoljon helyette. Magyarországon még nem működik ez olyan jól, mint, ahogy szeretnénk, de sokak számára hasznos volna egy ilyen jellegű szolgáltatás.

2. Térképfrissítés! Nagyon fontos, hogy időről időre frissíthessük a kütyünk térképét, mert elavult térképpel épp azt veszíti el a GPS, amire való - a naprakészséget. Ha elavult térképpel navigálunk, sok kellemetlen meglepetés érhet minket - ha egy utat pl. elzártak, megszüntettek, illetve, ha a navigáció kerülőútra terel minket ott, ahol már épült egy többsávos autóút.

3. Könnyű, egyértelmű kezelés, és választható hangok. Ha sokáig ugyanazt a hangot hallgatjuk, akkor könnyen megszokjuk, belefásulunk, jól jön az alternatív útitárs, de fontosabb ennél, hogy könnyen beállíthassunk az úticéljainkat, és egyszerűen vehessünk fel köztes pontokat. Ha a GPS kezelése bonyolult, akkor a beállítás minden alkalommal egy tortúra lesz, és nem szívesen fogjuk majd használni a navigációt.

4. POI. A POI értelmezése kimaradt az előző írásokból, most pótolom a definíciót. A POI (Points Of Interest) olyan pontokat, helyeket, boltokat, stb. jelöl, amik érdekesek, érdeklődésre tarthatnak számot. Lehet z egy műemlék, egy templom, egy étterem, vagy épp egy orvosi rendelő is. Az egyik leghasznosabb funkció a parkolók megjelölésére szolgáló POI lehet.

Kapcsolódó cikkek: gps.about.com, gps.about.com, techhirek.wordpress.com

2009. július 20., hétfő

GPS, PDA, PNA, TCM - tisztázzuk az alapokat! 2.

Folytassuk az alapkifejezések tisztázását a GPS navigációk világából.

A-GPS

Az A-GPS működése leginkább a szolgáltató és a GPS készülék közötti adatcserén alapul. Az A-GPS, vagy Assisted GPS azt jelenti, hogy a GPS készülék nemcsak a műholdakkal kommunikál, hanem a mobiltelefon szolgáltatójával is. Ez lehetővé teszi, hogy az első pár percben, amikor a GPS vak lenne, mert még nem lát műholdat. Ha a GPS egy viszonylagos értéket elküld a helyzetéről a mobilszolgáltatónak, akkor a szolgáltató kiszámol egy pontos helyzetet a műholdakhoz viszonyítva. Ezt visszaküldi a navigációs készüléknek, és az már pontosan fog működni ezután. Jellemzően mobiltelefonokban találhatók A-GPS megoldások.

TCM

Traffic Message Channel - azaz TMC vevős GPS akkor kell, ha sokat autózunk városban, és szeretnénk elkerülni a dugókat. Jó, ha tudjuk, hogy hiába van ráírva egy készülékre, hogy TMC vevős, lehet, hogy a szolgáltató nem szerződött még le a megfelelő partnerekkel a TMC jelek vételéhez, így a GPS navigáció elvben képes fogni a jeleket, a gyakorlatban viszont mégsem kapja meg ezeket az információkat. Garmin GPS készülékkel nem érhet minket ilyen meglepetés. A TMC vevős GPS javasol nekünk egy alternatív útvonalat az eredeti útvonalon található dugók elkerülésére.

Kapcsolódó cikkek: navigadget, gpstekreviews, arstechnica

2009. július 17., péntek

GPS, PDA, PNA, TMC - tisztázzuk az alapokat!

Még mindig az alapozó cikkeknél maradva, írnék egy kicsit a GPS világban használatos - gyakran helytelenül használatos - kifejezésekről.

PDA

Gyakran halljuk a kifejezést: PDA. A PDA rövidítés a Personal Digital Assistant, vagyis a digitális személyi asszisztens kifejezés rövidítése, ami azt jelenti, hogy a zsebünkben tudhatunk egy kütyüt, ami nem főz kávét, de egyébként ideális titkárnő. Tárolja az üzeneteinket, a naptárunkat, figyelmeztet, ha tennivalónk van, de akár internetezhetünk is a segítségével. A legjellemzőbb külső jegye a PDA-knak az érintőképernyő, amit bökdösni kell, hogy irányíthassuk.

PNA

A PNA is a bökdösős kategóriába tartozik, de nem helyettesít egy irodát, mivel az elnevezése a Personal Navigation Assistant rövidítése. Ebből sejthető, hogy az, amit mi GPS navigációnak nevezünk, az bizony hivatalos nevén PNA. Ha definíciót keresünk, azt mondhatjuk, hogy a PNA olyan PDA, amit egyetlen célra specializáltak, amely cél nem más, mint a GPS alapú navigáció. Kisebb tudása azt is jelenti, hogy olcsóbb, mint egy PDA.

GPS vevő

Egyrészt GPS vevő a PNA egy alkatrésze, amely a műholdak jelét fogja, másrészt viszont GPS vevő tartozhat mobiltelefonokhoz is. A mobiltelefonok egy részében beépített GPS vevő van, egy másik részükhöz (jellemzően az okostelefonokhoz) pedig csatlakoztathatunk egy úgynevezett külső GPS vevőt, vagy GPS antennát.

Folytatásig olvasnivaló:gps.about, gmat.unsw.edu.au, travelbygps

2009. július 16., csütörtök

Hogyan működik a GPS?

Kezdjük az elején a GPS blogot, hiszen nem biztos, hogy mindenki a legújabb Garmin GPS navigációról, vagy épp a legújabb TomTom frissítésről szeretne hallani először. Nézzük meg hogyan is működik maga a GPS, azaz a globális helymeghatározó rendszer. A GPS készülék, amit a boltok polcairól hazavihetünk csak egy kis része az egész GPS rendszernek, melyet számos műholddal együtt alkot. Ezeknek a műholdaknak a jeleit felhasználva, hozzájuk viszonyított helyzete alapján határozza meg a GPS masina, hogy hol is vagyunk a világban. Ha belegondolunk, egyből eszünkbe jut, hogy nem elég egyetlen műhold alapján számolni (a helymeghatározáshoz legalább 4 kell), illetve, hogy minél több műholdat "lát" a GPS vevő, annál pontosabb eredményt kapunk, és annál stabilabban tartja meg a jelet. A rendszer harmadik eleme a szoftver, amely a jelek alapján elvezet minket úticélunkhoz. Mivel ez is sokféle lehet, érdemes kellő körültekintéssel választani közülük. Erről mindről bőségesen lesz szó a későbbiekben, ahogy igyekszünk sorra venni néhány olcsóbb, és drágább GPS modellt is.
Kapcsolódó cikkek: electronics.howstuffworks, nasm.si.edu, pocketgpsworld

2009. július 15., szerda

GPS-t mindenkinek!

Garmin, Navon, Navigon, iGo, TomTom - monanak ezek neked valamit? Ha nem, ez a blog neked szól, hogy lassan megismerd a GPS készülékek lehetőségeit, adottságait. Ha igen, ez a blog neked szól, hogy megismerd a GPS készülékek lehetőségeit, adottságait.


Lassan minden családban lesz átlagosan legalább egy GPS Magyországon, illetve a világon is. Ennek ellenére nagyon keveset tudunk róla, sokan a tulajdonosok közül is csak használják a GPS készüléket, vagy a GPS-es mobiltelefont, de nem tudják mennyi minden rejlik benne. A helymeghatározó eszközök száma (ide tartozik a GPS is) már az idén elérheti a kétbilliós számot. Hihetetlen, ha belegondolunk. Aminek mindez köszönhető - a közhelyszerűen gyorsuló világon kívül - a technika egyre olcsóbbá válása. Ma már szinte mindegyik készülék képes multimédiás funkciókra, illetve Bluetooth kapcsolatra akár a mobiltelefon fülesével, de sokan (szülők, nagyszülők, technika iránt kevésbé fogékonyak) nem tudják, vagy nem használják ezeket. A TCM sokak számára valami varázsigének tűnik. Ugyanakkor mivel elkezdett divatcikké is válni, megérkeztek az első rózsaszín modellek is. Igyekszem minél több érdekességet összegyűjteni a GPS világából.

Képforrás és hasonló cikkek: terminal, gps.about, techhirek.wordpress.com